Jelen bejegyzésben olyan programok és módszerek kerülnek bemutatásra a teljesség igénye nélkül, amelyekkel az átlagember is találkozhat, ha nem a megfelelő biztonsági rendszerek védik a számítástechnikai eszközeit. Vírusirtók, tűzfalak sem nyújthatnak teljeskörű biztonságot ezek ellen a programok ellen. Sokszor azonban olyan banálisnak tűnő megoldások is javíthatnak a személyes adataink védelmén, mint a jelszavak megfelelő beállítása.

Malware

 Olyan rosszindulatú programok azonosítására használjuk a malware (malicious software – rosszindulatú szoftver - angol kifejezés rövidítése[1]) elnevezést, melyek engedélyünk nélkül jutnak be számítógépes rendszerünkbe, és ott kártékony hatást fejtenek ki az adatok felderítésén és eltulajdonításán túl egészen az egész rendszer irányításának átvételéig bezáróan. Ezeket a rosszindulatú szoftvereket két csoportba sorolhatjuk: programtípusú és szövegtípusú malwarek.

Program típusú malwarek

Ide sorolhatók a számítógépes vírusok, melyekkel valószínűleg minden felhasználó találkozott már életében legalább egyszer. Működésük hasonlóságot mutat az emberi szervezetben megtalálható vírusokhoz, a saját programkódjukat építik bele a megfertőzött rendszer programjaiba, és ezáltal szaporodnak tovább.

A worm azaz a programféreg a megtámadott számítógép merevlemezén fejti ki negatív hatását, önmagát képes megsokszorosítani, tehát nem szükséges, hogy másik programhoz illeszkedjen, ahogy azt a vírusoknál olvashattuk.

Léteznek olyan program típusú malwarek is, amelyek akár hasznos funkciót is elláthatnak, de emellett adatlopást, adatmódosítást vagy adattörlését is elvégezhetnek. Őket nevezzük a jól ismert trójai programoknak. Speciális fajtájuk az úgynevezett dropperek, melyek bekerülve a rendszerbe az operációs rendszeren keresztül indítják el a maguk által létrehozott programokat.

A backdoor programok alapvetően nem rosszindulatú programként jöttek létre, mivel eredetileg távoli elérést biztosítanak számítógépes rendszerekhez, így a javító munkálatok elvégzéséhez nem szükséges a szakember tényleges jelenléte. Ezek általában rendszeradminisztrátori jogokat biztosítanak. A baj akkor történik, mikor ezek a backdoor programok illetéktelen behatolást kívánnak végrehajtani, és megszerzik a rendszeradminisztrációs jogokat. Ezek a programok érkezhetnek e-mail vagy melléklet formájában is.

Kémtevékenységet látnak el azok a kémprogramok, vagyis spywarek, melyek a rendszerbe bejutva elrejtőznek ott, kifigyelik a felhasználó tevékenységét, miközben arról folyamatosan tájékoztatást küldenek a támadást végző személy részére.

A billentyűütéseket figyelik ki a keyloggerek, így olyan privát adatokhoz is  hozzájuthat a támadó, mint például az internetes vásárlás során használt bankkártyaszám vagy a mindennapos számítógépes tevékenységekhez használt jelszavak.

A program típusú malwarekkel szemben a szöveg típusú malwarek értelemszerűen szöveges formában próbálnak kárt tenni a rendszerünkben.

Szöveg típusú malwarek

A kéretlen levelek, közismertebb néven spamek nagy tárhelyeket és sávszélességet foglalhatnak el a számítógépen, megnehezítve a levelezőrendszer használatát. A spamek egy sajátos csoportját alkotják a hoaxok (álhírek), melyek például szerencsés nyertesként jelölik meg a fogadó felet, felkínálva a nyeremény elfogadását egy klikkeléssel, hogy aztán beférkőzve a rendszerbe tárhelyet foglaljanak el, ezzel korlátozva a hozzáférést a saját számítógépes hálózathoz.

Az eredetihez a megtévesztésig hasonlító weboldalakat hoznak létre azok az adathalászok, akik a phishing (adathalászat) módszerrel próbálnak ellopni adatokat. Átirányítanak a kért oldalra egy klikkeléssel, hogy aztán kérjék a jelszót, bankkártyaszámot vagy egyéb érzékeny adatot. Mivel a megnyíló honlap ugyanúgy néz ki, mint például a saját bankunk weboldala, így nagyobb valószínűséggel adjuk meg ezeket az adatokat, hogy aztán azokat a csalók később saját hasznukra fordítsák.

A phishinghez hasonló, ám sokkal inkább ravaszabb módon működő módszer a pharming, mely többek között hosts fájlban rögzíti a hamis oldal címét, így a címfeloldáshoz használt DNS szerver itt kimarad a folyamatból[2], és rögtön a hamis oldal ugrik fel a cím felkeresése után[3].

Ahogy azt láthattuk a felsorolt támadási eszközök alapján, mind a program típusú, mind pedig a szövegtípusú malwarek komoly károkat okozhatnak számítógép-hálózatunkban.

[1] Kovács László: Információs hadviselés kínai módra. Nemzet és Biztonság, 2009/7. szám. pp. 35-44. http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/kovacs_laszlo-informacios_hadviseles_kinai_modra.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 29.)

[2] A DNS szolgáltatás bemutatása. https://nextserver.hu/blog/a-dns-szolgaltatas-bemutatasa/ (Letöltés dátuma: 2016. március 25.)

[3] Haig, 2015.

 A kibertérben megvalósuló támadások alapvetően a számítógép-hálózatok ellen irányulnak, ezek típusait pedig motivációjuknak megfelelően több csoportba sorolhatjuk. A hálózat felderítésére irányuló támadásokon keresztül a támadó hozzáfér a számítógépes rendszerben tárolt adatokhoz, mely által információkhoz jut, és azok felhasználásáról szabadon dönthet. A támadó megismeri a behatolás útján a feltérképezni kívánt számítógép-hálózatot, adatokat szerez meg róla, de mivel ebben az esetben a rendszer és az adatok nem sérülnek, így passzív támadásról beszélhetünk. Aktív támadás esetén már komolyabb károkkal számolnunk kell, mivel ez esetben már sérülnek, módosulnak, megváltoznak a rendszerben tárolt adatok, így komoly károk is keletkezhetnek. A passzív, illetve aktív támadások mind megvalósulhatnak közvetett vagy közvetlen módon. Amennyiben a támadás közvetlen módon történik, úgy a támadó kikerülve mindenféle szabályt hozzájut a rendszerben tárolt információkhoz, mely során rosszindulatú szoftverek bejuttatásával okozhat károkat. Közvetett támadás esetén félrevezető és megtévesztő információk rendszerbe juttatása és félrevezető tevékenységek történhetnek a hálózatban, akadályozásra kerülhet a rendszer működése, a hálózatba való belépés.

A kibertérben zajló támadások egyaránt komoly veszélyt jelentenek a jelen fejezetben tárgyalt kritikus információs infrastruktúrákra, de ugyanúgy irányulhatnak egyének, csoportok és államok ellen is.

Mielőtt részletesebben felvázolnám a kibertérben előforduló veszélyek, támadások típusait, röviden kitérnék az egész virtuális tér alapkövének számító globális hálózatra, az internetre. Az internetlivestats.com adatai szerint 2017 márciusában több mint 3 milliárd internethasználó van a világon, ez kb. 40%-a a világ népességének. Ez a szám 1995-ben kevesebb, mint 1% volt, majd 2005-ben a felhasználók száma már elérte az 1 milliárdot, ami megduplázódott a következő öt évben. A felhasználók közel fele Ázsiában található, ezt követi az amerikai kontinens, majd Európa a maga 19%-ával. Kínában rendelkeznek a legtöbben internet előfizetéssel, amely a globális népesség 40%-ának több mint 20%-át teszi ki. Ez több mint a következő három helyezett, az Egyesült Államok, India és Japán összes felhasználója együttvéve[1]. Az internetre már közel sem csak a számítógépeken keresztül lehet felcsatlakozni – a vezetékes hálózatok kezdenek kimenni a divatból –, tableten, okostelefonon, de akár már mosógépen is elérhető a világháló WiFi (Wireless Fidelity), azaz vezeték nélküli hálózat segítségével. Ez a rendkívül kiterjedt hálózat, mely által közel az emberiség fele ki van téve olyan veszélyforrásoknak, melyeknek létezéséről lehet, hogy tudomása sincs. Az internet a globalizáció virtuális leképeződése, mely – hasonlóan az egyéb globalizációs folyamatokhoz – számos pozitív tulajdonsága mellett a veszélyes dolgokat is közelebb hozta hozzánk, egészen be az otthonunkba vagy a munkahelyünkre.

[1] Internet Live Stats (é.n.): Internet Users. http://www.internetlivestats.com/internet-users/# (Letöltés dátuma: 2017. március 24.)

A társadalom normális és fenntartható működéséhez elengedhetetlen az úgynevezett kritikus infrastruktúrák megfelelő működése és azok védelme. A kritikus információs infrastruktúrák meghatározásának módszertana című kiadványban a szerzők többek között a Magyar Értelmező Kéziszótár definíciójára hagyatkoznak az infrastruktúra jelentésének megfogalmazása során, mely a következő: „a társadalmi, gazdasági tevékenység zavartalanságát biztosító alapvető létesítmények, szervezetek (pl. lakások, közművek, a kereskedelem, a távközlés, az oktatás, az egészségügy stb.) rendszere.”[1] Az infrastruktúrák funkcióját tekintve megkülönböztetünk két csoportot: az általános feladatot ellátó infrastruktúrák közé tartoznak többek között az olyan rendszerek, építmények működésének és szolgáltatásaiknak összessége, hálózata, mint például a közigazgatási, hírközlési, oktatási, egészségügyi infrastruktúrák. Az információs infrastruktúrák célja az információs társadalom működéséhez szükséges információk megszerzése, előállítása, szállítása, felhasználásának zavartalan biztosítása. Az információs infrastruktúra részeinek tekintjük a fizikai létesítményeket és az azokat működtetni tudó humán erőforrást. Az információs infrastruktúrák felhasználásuk szerint további három csoportra oszthatók. A globális gazdasági és információs környezet műszaki alapját biztosító globális információs infrastruktúrák közé sorolhatók azok a számítógép hálózatok, vezetékes és vezeték nélküli távközlési rendszerek, amelyek biztosítják globális szinten az információ megszerzését, tárolását, feldolgozását és továbbítását. Ehhez csatlakozik alacsonyabb szinten a nemzeti információs infrastruktúra, mely kapcsolódási pontot jelent a globális szintű információs infrastruktúrákhoz. Alkotóelemeikhez sorolhatjuk például a közszolgálati hálózatokat, számítógépeket, televíziókat és az ezek nyújtotta lehetőségeket kihasználó embereket. Végül pedig a nemzeti információs infrastruktúrát részét képező védelmi információs infrastruktúrák csoportjáról beszélhetünk, melyek a védelem fontosságából lényeges információk kezelésével foglalkoznak[2].

A kritikus jelző megjelenése akkor válik hangsúlyossá, mikor ezen infrastruktúrák sebezhetővé válnak, és működésük veszélybe kerül, így komoly fenyegetést jelentenek az adott ország biztonságának fenntartásában.         Az információs technológia fejlődésével az országhatárok korábbi biztonsági funkciója eltűnni látszik, mivel a támadások már ezeken kívülről érkeznek. A katonai és polgári fenyegetések közötti határ is elmosódik, így még veszélyesebbé válnak a kibertér funkcióit nem rendeltetésszerűen használók aszimmetrikus támadásai. A kritikus infrastruktúrák definiálására nem született eddig még a nemzetközi irodalomban egységesen használt meghatározás, jelen dolgozatban Munka Sándor A kritikus infrastruktúrák védelme információs támadások ellen című tanulmányában használt meghatározásra támaszkodom, mely a következő módon egységesíti a fogalom jellemzőit: „…mindazon infrastruktúrák (működtető személyzet, folyamatok, rendszerek, szolgáltatások, létesítmények, és eszközök összessége), amelyek megsemmisülése, szolgáltatásaik vagy elérhetőségük csökkenése egy adott felhasználói kör létére, lét- és működési feltételeire jelentős negatív hatással jár. A kritikus infrastruktúra ezen általános fogalmán belül az érintett felhasználói körtől függően meg kell különböztetnünk specifikus fogalmakat, mint például nemzeti kritikus infrastruktúra, európai kritikus infrastruktúra, [nemzeti] védelmi/katonai kritikus infrastruktúra, szövetségi kritikus infrastruktúra, vagy szervezeti kritikus infrastruktúra.”[3] Funkciójukat tekintve három kategóriába sorolhatjuk őket:

1. a nélkülözhetetlen javak előállítása, szállítása, a létfontosságú szolgáltatások elérhetősége (pl.: közegészségügy, élelmiszerellátás, elektromos energiaellátás),
2. a közbiztonság megteremtése, ide értve az ország külső biztonságának megteremtését is,
3. az összeköttetés és az együttműködés biztosítása a különböző infrastruktúrákon keresztül.

A harmadik pontban jelzett összeköttetés jelenik meg a kommunikációs és számítógépes hálózatokon keresztül a különböző (társadalmi, gazdasági) infrastruktúrák között. Ebben az esetben beszélhetünk kritikus információs infrastruktúráról. Dr. Haig Zsolt és szerzőtársai A kritikus információs infrastruktúrák meghatározásának módszertana című kiadványukban az Európai Bizottság által 2005-ben megjelentetett „Zöld Könyv a kritikus infrastruktúrák védelem európai programjáról” nevű anyagában található meghatározást említik, mely átfogó képet ad a fogalom jelentéséről: „ A kritikus információs infrastruktúra azokat az infokommunikációs rendszereket jelenti, amelyek önmagukban is kritikus infrastruktúra elemek, vagy lényegesek az infrastruktúra elemei működésének szempontjából (távközlés, számítógépek és szoftver, internet, műholdak stb.).”[4] A fogalom kapcsán itt ismét visszatérünk a korábban taglalt információs infrastruktúrákhoz, melyek egyértelműen részeivé váltak a kritikus infrastruktúráknak az infokommunikációs technológia elmúlt évtizedekben tapasztalt fejlődésének eredményeként. Olyannyira meghatározóvá váltak ezek a technológiák, hogy a kritikus infrastruktúrákként fémjelzett létesítmények erősen függő kapcsolatba kerültek ezekkel, elég, ha a távközlésre vagy épp a közlekedési hálózatokat irányító rendszerekre gondolunk. Amennyiben ezeket támadás éri, az egész kritikus infrastruktúra veszélybe kerül. Itt fontosnak tartom leszögezni, hogy a témában releváns kiadványok és tanulmányok mind kihangsúlyozzák, hogy a kritikus infrastruktúra és a kritikus információs infrastruktúra fogalma nem felel meg egy és ugyanannak. Kovács László a két fogalom tisztázása során szintén az előbb említett „Zöld könyvet” hívja segítségül, mely a következő módon különíti el a kritikus információs infrastruktúrát: „… kritikus információs infrastruktúrák közé azokat kell sorolni, amelyek önmaguk is kritikus infrastruktúráknak minősülnek, vagy az infrastruktúrák működése szempontjából fontosak (pl.: távközlés, számítógép hardver/szoftver, internet, műholdak stb.).”[5]

A korábban fizikailag is önálló egységet képező kritikus infrastruktúrák az évek során automatizálódtak, működésükben alapkövetelményként jelentek meg az infokommunikációs rendszerek, az egyes infrastruktúrák pedig szoros kapcsolatban állnak egymással, ezáltal még inkább kiszolgáltatottá válnak a feléjük irányuló támadásoknak. Ilyen kritikus információs infrastruktúrák lehetnek többek között:

• kommunikációs hálózatok,
• egészségügyi rendszer számítógép-hálózatai,
• közlekedés szervezéséért és irányításáért felelős rendszer infokommunikációs hálózatai,
• pénzügyi rendszer infokommunikációs hálózatai,
• kormányzati számítógépes hálózatok.[6]

A fent leírtak megfelelően érzékeltetik ezen létesítmények, hálózatok kritikus jellegét, ezért is rendkívül fontos ezek védelme nemcsak nemzeti, de nemzetközi szinten is. Mindezek tükrében fontos áttekinteni a potenciális veszélyforrásokat, melyek fenyegető hatással lehetnek ezen rendszerekre. Nem szükséges számítógép vagy emberi beavatkozás a veszély előidézéséhez, elég, ha természeti katasztrófák veszélyeztetik az infrastruktúrákat, legyen szó például árvízről vagy földcsuszamlásról. Természeti katasztrófákon kívül beszélhetünk még nukleáris katasztrófákról, de természeti katasztrófák által előidézett nukleáris szerencsétlenségről is, melyre sajnálatos példa a 2011-ben Fukusimában történtek.

A veszélyforrások következő lehetséges csoportjánál már szándékos emberi beavatkozásról van szó, amely megnyilvánulhat fegyveres konfliktus vagy terrorizmus formájában is. Mindegyik esetben kulcsfontosságú objektumot jelentenek a kritikus információs infrastruktúrák, mivel az azokban okozott károk messze meghatványozzák a negatív utóhatásokat, és megbéníthatnak egész régiókat vagy akár országokat is. Egyes vélemények szerint az Iszlám Állam is szert tehetett ilyesfajta kibertámadási képességekre, melyek kifejezetten a kritikus információs infrastruktúrákra irányulnak[7].

[1] Haig Zsolt, dr. et. al.: A kritikus információs infrastruktúrák meghatározásának módszertana. Budapest, ENO Advisory Kft., 2009. p. 24. http://www.cert-hungary.hu/sites/default/files/news/a_kritikus_informacios_infrastrukturak_meghatarozasanak_modszertana.pdf (Letöltés dátuma: 2017. január 17.)

[2] Uo.

[3] Munk Sándor: A kritikus infrastruktúrák védelme információs támadások ellen. Hadtudomány, 2008/1-2. szám pp. 96-97. http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2008/1_2/096-106.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 24.)

[4] Haig, dr. et.al., 2009, p. 7.

[5] Kovács László: Kritikus információs infrastruktúrák Magyarországon. Hadmérnök, Különszám. Robothadviselés 7. Tudományos Szakmai Konferencia. 2007. november 27. http://hadmernok.hu/kulonszamok/robothadviseles7/kovacs_rw7.html (Letöltés dátuma: 2017. március 24.)

[6] Kovács, 2007.

[7] Fekete Csanád: Információ és hadviselés. Háború a kognitív hadszíntéren II. Szakmai Szemle, 2016/4. szám. pp. 46-80. http://www.knbsz.gov.hu/hu/letoltes/szsz/2016_4_szam.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 24.)

Kibertér terminológiák

A kiber vagy cyber kifejezés először az 1940-es években jelent meg a köztudatban, méghozzá a kibernetika kapcsán, mely az élő szervezetekben és gépekben végbemenő szabályozással, kommunikációval foglalkozott. Maga a kibernetika kifejezés a görög kübernétész, azaz kormányos szóból ered. Az 1960-as években jelent meg ennek tovább gondolásaként a cyborg kifejezés, amely a korábbi kiber fogalmat toldotta meg az organism, azaz szervezet szó rövidítésével, jelentése pedig a gépi és biológia elemek együttesére utal, továbbá azok önálló alkalmazkodási képességével kiegészítve. Több cyber-előtaggal rendelkező kifejezés alakult ki ebben az időszakban, azonban egyik sem maradt fenn sokáig a mindennapos nyelvhasználatban.

Kivételt képez ez alól a számunkra lényeges cyberspace, azaz kibertér kifejezés, mely először William Gibson használt. Az 1984-es Neuromancer című művében[1] Gibson úgy írja le a kiberteret, mint „egy mátrix, ahol az egyének és a cégek interaktív kapcsolatba lépnek az információval és kereskednek is vele.”[2] Jelentése az Oxford English Dictionary szerint a virtuális valóság tere, ahol az elektronikus kommunikáció zajlik a számítógépes hálózatokon (főként az interneten) keresztül[3]. Egy másik definíció értelmében a kibertér az internet által létrehozott tér, és az abban zajló interakciók és változások pedig a földrajzi határoktól és távolságtól függetlenek. Egy olyan hálózat, melyet emberek, adatok és számítógépek alkotnak, utóbbihoz pedig egyre inkább társulnak a különféle „okos” eszközök, mint például táblagépek, mobiltelefonok. A tér kifejezés itt tehát nem egy földrajzi területet takar, sokkal inkább egy érintkezési felületet[4].

Az USA 2006-ban az elsők között definiálta hivatalosan is a kiberteret a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága által kiadott dokumentumban: „A kibertér egy olyan tartomány, ahol hálózatos rendszerekben és fizikai infrastruktúrákban működő elektronikai eszközöket és az elektromágneses spektrumot használják fel az adatok tárolására, cseréjére és módosítására.”[5] Később, 2014-ben pontosításra került a meghatározás az USA Védelmi Minisztériuma által: „az információs környezetben, az egymással kölcsönös függőségben lévő információs infrastruktúrák hálózata és a bennük lévő adatok által létrehozott globális tartomány, amely magában foglalja az internetet, a távközlési hálózatokat, a számítógépes rendszereket, valamint a beépített feldolgozó és vezérlő elemeket.”[6]

Végezetül a Magyarországon elfogadott meghatározás említhető, melyet a 2013. évi L. törvény az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról jogi szabályozás keretében fogalmaztak meg. A törvényben elkülönítve találunk definíciót a globális és a magyar kibertérre. Globális kibertér alatt a törvény a következőt érti: „A globálisan összekapcsolt, decentralizált, egyre növekvő elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttese.”[7] Ezt a halmazt szűkíti tovább a magyar kibertér meghatározására adott megfogalmazás, mely így hangzik: „A globális kibertér elektronikus információs rendszereinek azon része, amelyek Magyarországon találhatóak, valamint a globális kibertér elektronikus rendszerein keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok közül azok, amelyek Magyarországon történnek vagy Magyarországra irányulnak, illetve Magyarország érintett benne.”[8]

Könnyű elveszni a fenti terminológiák sokaságában, különösen annak tekintetében, hogy nem igazán találunk egységes meghatározást a kibertérre vonatkozóan. Fontos azonban, hogy a fogalom meghatározása után biztonsági szempontból is megvizsgáljuk a kibertérként definiált közeg legsebezhetőbb pontjainak egyikét, a kritikus információs infrastruktúrák csoportját.

[1] Gibson, William (é.n.): Neuromancer. http://www.nothuman.net/images/files/discussion/1/0ed6dd58b519b04986adffca95500ec3.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 18.)

[2] Mészáros Rezső: A kibertér társadalomföldrajzi megközelítése. Magyar Tudomány, 2001/7. szám http://www.matud.iif.hu/01jul/meszaros.html (Letöltés dátuma: 2017. március 18.)

[3] Oxford Dictionaries (é.n.): Where is the origin of ’cyber’? http://blog.oxforddictionaries.com/2015/03/cyborgs-cyberspace-csi-cyber/ (Letöltés dátuma: 2017. március 18.)

[4] Frédérick Douzet: Geopolitika a kibertér megértéséhez. In: Pintér István: A virtuális tér geopolitikája. Geopolitikai Tanács Műhelytanulmányok, 2016/1. p.23. http://mek.oszk.hu/16100/16182/16182.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 18.)

[5] Haig, 2015, p. 118.

[6] Uo.

[7] Netjogtár (2013): 2013. évi L. törvény az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról. https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1300050.tv (Letöltés dátuma: 2017. március 19.) 

[8] Uo. 

Az aggodalomra okot adó államok – A bukott államok

 A politikai szektorban jelentkező kihívások leginkább az állami intézményrendszert veszélyeztető fenyegetések formájában jelennek meg. A világ kétpólusú berendezkedésének összeomlását követően ugrásszerűen megnőtt azoknak az államoknak a száma, melyek politikai berendezkedésének és intézményrendszerének destabilizációja nem csak saját, de a környező országokra is fokozott veszélyt jelentenek, de a globalizáció hatásának köszönhetően a világ távolabbi régióit is negatívan befolyásolhatják. A külvilággal való kapcsolattartásra képtelen államok elnevezésére jelent meg az 1990-es években a lator államok kifejezés, elsődlegesen az USA külpolitikai szótárában, mivel ezekről az államokról általánosságban elmondható volt az Egyesült Államok politikáját elítélő magatartás. A 2000-es évektől azonban az aggodalomra okot adó államok kifejezés váltotta ezt fel, mely országokat az alábbi tulajdonságok jellemzik:

• a nemzetközi terrorizmus támogatása,
• nem demokratikus berendezkedés,
• tömegpusztító fegyverekkel rendelkeznek,
• USA-ellenes politikát folytatnak,
• területi vitájuk van más államokkal.

Ezek a tényezők természetesen változhatnak, de nagy általánosságban a fenti tulajdonságokat felsorakoztató és a nemzetközi rendszer aggodalmát kiváltó országokra használják a kifejezést. Gazdasági, politikai és társadalmi kontrollvesztés következik be az államvezetésben, teret adva az illegális csoportosulásoknak a destabilizált állam területének felhasználásában. A bukott államok gyakorlatilag megtestesítik mindazokat az ismertetőjegyeket, amelyek a politikai szektort fenyegető kihívások kategóriájába tartoznak. Szó esett már a korábbi részben a tömegpusztító fegyverek ezen államok területén való elhelyezésében, de kiváló lehetőséget biztosítanak a szétesésben lévő államok a szélsőséges csoportoknak a hatalom megszerzésére, történt ez Szomáliában is, ahol gyakorlatilag egymással rivalizáló klánok birtokolják az ország feletti irányítást[1].

Migráció

 A világ fejlődésbeli különbségeinek eredményeként mindig is létezett és létezni is fog a szegényebb régiókból a fejlettebb régiókba való elvándorlás. A migráció a kétpólusú világrend felbomlását követően komoly kihívásként jelent meg a nyugati világ vezetői számára. Etnikai, vallási konfliktusok bontakoztak ki a korábban stabilnak mondott régiókban, átalakultak a háborúk korábban tapasztalt jellemzői, melyek mind nagyobb néptömegeket indítanak el ma is a jobb élet reményében. A jelenség fő teherviselőjeként jelenik meg az európai kontinens, annak is főként a déli és dél-keleti határrésze, ahová nap, mint nap rengeteg migráns érkezik. A legfrissebb adatok szerint a görög és olasz partokra ez évben több mint 19 000 menedéket kereső érkezett, ez a tavalyi évben túllépte a 320 000 főt is[2]. A migránsok regisztrálását követően a megfelelő vizsgálatok lefolytatása jön, mely után eldől, hogy ezek közül az emberek közül ki jogosult a menekültstátusz elnyerésére. A 2015 és 2016-ban benyújtott menedékkérelmek száma megközelítette az 1,3 milliót. A 2016-os évben összesen 366 000 menedékkérő kapta meg a menekültstátuszt[3].

Európa – a világ számos egyéb részével együtt – jelentős demográfiai kihívásokkal néz szembe a társadalom elöregedése révén. A csökkenő születésszám és az egyre növekvő átlagéletkor komoly problémaként jelenik meg és fog megjelenni a jövőben is, melyre a migránsok befogadása egyes elgondolások alapján megoldást jelenthet. Jelen írásnak nem célja a napjainkban is zajló migrációs válság elemzése és a megoldás kitalálása, de végigtekintve az elmúlt évek eseményeit mindenképp fontosnak tartom megemlíteni, hogy az én megítélésem szerint eddig nem született jó válasz a kérdés kezelésére. Találkozunk olyan megoldásokkal is, melyek az Európai Unió határának megerősítésére irányulnak, elég, ha hazánk határvédelmi funkciót ellátó kerítésépítésére gondolunk. A másik végletet képviseli a német politika, mely gyakorlatilag a nyitott határ elvét vallja Angela Merkel kancellár teljes mértékű támogatásával a középpontban. A Törökország és az Unió között született megállapodás értelmében a Törökországból a görög partokra érkező migránsokat visszaküldhetik a görög hatóságok Törökországba, a menekültkérdés kezelésére 3 milliárd eurót biztosít az uniós vezetés a törököknek. A görögökhöz érkező menekültek[4]visszaküldése azonban nem feltétlenül valósul meg olyan rugalmasan, mint ahogy azt elképzelték[5]. Tovább nehezíti a helyzetet az egyre kritikusabbá váló török-EU viszony is[6]. Kísérlet történt a migránskérdés szabályozására a menekültkvóta rendszer bevezetése által, ez azonban több tagország ellenállását is kiváltotta, így az ötlet nem nevezhető feltétlenül sikertörténetnek.

Ahogy az az előbbi példákból is kitűnik, az Európai Unió nem nézi tétlenül a migráns problémát, azonban véleményemet továbbra is tartom, miszerint inkább félmegoldások és erőtlen próbálkozások történnek a kérdés megoldása érdekében, mely azt sugallja nekem, hogy az uniós döntéshozók körében sem egységes a kérdés megítélése és még távoli a végső megoldás megszületése. Az Európai Unió integrációjának egyik potenciális törésvonala jelenik meg a migránsválság kapcsán, ezért is lenne nagyon fontos mielőbb rendezni a kérdést egységes uniós szabályozás révén.

Szervezett bűnözés – Nemzetközi terrorizmus

 A nemzetközi szervezett bűnözői csoportok elsődleges célja nem a politikai rendszer destabilizálása, azonban céljaik megvalósítása érdekében tett intézkedéseik befolyásoljak a gazdaságot és a társadalmat is, így jelentős biztonsági rizikófaktort jelentenek. A szervezett bűnözés definiálására több megfogalmazás is született, amelyekben közös pontként emelhetjük ki az illegalitást és a pénzszerzésre irányuló cselekvések összekapcsolódását. Az ENSZ által 2000-ben megalkotott egyezmény szervezett bűnözői csoportokként jelöli meg a nemzetközi maffiákat, a fegyveres bandákat, a kalózcsapatokat és a szektákat[7]. A nemzetközi szervezett bűnözés gyakorlatilag már elválaszthatatlan a nemzetközi terrorizmustól az egymást segítő gazdasági és egyéb tevékenységeik révén. Ez komoly problémát okoz a bűnüldöző szerveknek és az államoknak egyaránt[8].

A terrorista csoportok elsősorban a polgári lakosság ellen intéznek támadásokat, többnyire a megfélemlítés céljából. Általában politikai, vallási identitású csoportokról beszélhetünk, akiknek a megfélemlítésen túl céljuk még a kormányzat és a társadalom stabilitásának megdöntése. A nemzetközi terrorizmus jelenségére az 1972-es müncheni olimpián történt események hívták fel először a világ figyelmét, amikor is palesztin támadók sebesítettek, illetve öltek meg izraeli sportolókat távol hazájuktól, Európa közepén. A hidegháború megszűnése és az átalakuló világrend a felgyorsuló globalizációval karöltve a terrorizmuson is éreztette hatását. A világ számos táján megerősödő etnikai és vallási konfliktusok, a fejlődő országok nacionalista törekvései és az iszlám vallás térnyerése a terrorista csoportok felemelkedésében nagy szerepet játszottak és játszanak ma is. A vallási fanatizmus a terroristák védjegyévé vált, a nyugati világ jelképei pedig támadásuk célpontjaivá.

A nemzetközi terrorizmus történetében új fejezet kezdődött a 2001. szeptember 11-én, a  New Yorkban és Washingtonban történt összehangolt támadások után. A terrortámadást követően a nyugati világ – az USA-val az élen – meghirdette a globális terrorizmus elleni harcot, a vallási fundamentalizmus pedig végérvényesen összefonódott a terrorizmussal. A 2000-es évek folyamán bekövetkezett számos terrortámadás a világ tudtára adta, hogy a korábban alkalmazott védekezési és támadási mechanizmus többé nem működik, mivel egy alapjaiban megváltozott, új típusú terrorizmussal állunk szemben.

Az új hadszíntér

 Az 1990-es években a globalizáció mind pénzügyi, mind gazdasági aspektusai révén a korábbi, hagyományosnak mondható biztonsági tér mellett az információs környezet is kezdett kibontakozni, mely alapjaiban változtatta meg a biztonságról alkotott elképzeléseket. A fenti kihívásokhoz kapcsolódóan példaként említhető ennek a fegyveres konfliktusokban megjelenő formája.

Az első Öböl-háború (1991) során jelent meg először a fizikai tértől elkülönülő információs dimenzió, melyet a korszak információs fejlődése idézett elő[9]. Ezt a hadviselésben globális információs térnek nevezzük, melyben információs műveletek zajlanak. A harctereken zajló összehangolt információs terekben végbemenő támadások jelentős előnyökhöz juttatják az azzal rendelkező felet, de önmagában nem nyerhető meg vele egyetlen háború sem, melyre példaként hozható fel az előbb említett első Öböl-háború vagy a 2003-ban kezdődő iraki konfliktus.

Az információs műveletek alatt azt értjük, amikor nyomást gyakorlunk az ellenfél információs rendszereire céljaink elérése érdekében, miközben saját információs rendszerünket megvédjük a hasonló támadások ellen. Ennek értelmében elmondható, hogy ezen műveletek fő célja az előny és az irányítás megszerzése, miközben a szemben álló felet megfosztjuk a képességeitől. Ezeket a műveleteket a harctéren hálózatba kapcsolt elektronikai rendszerek teszik lehetővé, melyek az információs színtérnek egy részét képezik. Ebben a térben zajlanak a különböző adatszerzési, kommunikációs folyamatok, illetve valósul meg a támadás és a védelem. Ezt a bizonyos teret szokás a köznyelvben kibertérnek is nevezni[10].

[1] MNO (2008): Kalózvilág a szomáliai partok mentén. https://mno.hu/migr_1834/kalozvilag-a-szomaliai-partok-menten-405606 (Letöltés dátuma: 2017. március 21.)

[2] UNHCR (é.n.): Operational Portal. Refugee Situations. Mediterranean Situation. http://data2.unhcr.org/en/situations/mediterranean (Letöltés dátuma: 2017. március 21.)

[3] Eurostat (2017): Asylum statistics. http://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Asylum_statistics (Letöltés dátuma: 2017. március 21.)

[4] A menekült kifejezés használatát jelen esetben és több, a médiában megjelenő esetben is aggályosnak tartom, mivel gyakorlatilag senki nem érkezik megítélt státusszal egy idegen országba, azt csak a benyújtott kérelem és a vizsgálatok lefolytatása után kaphatja meg. Ezt megelőzően migránsokról beszélhetünk. A fogalmak összemosása – véleményem szerint – cseppet sem segít az amúgy is sokszor negatívan feltüntetett migránskérdés megítélésében. (Forrás: UNHCR (1992): Kézikönyv a menekült státusz meghatározására szolgáló eljárásról és az azzal kapcsolatos követelményekről a menekültek helyzetéről szóló 1951. évi Egyezmény és az 1967. évi Jegyzőkönyv alapján. Átdolgozott kiadás. Genf, 2009. http://helsinki.hu/wp-content/uploads/UNHCR_Kezikonyv.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 22.)

[5] Index (2017): Eddig 750 millió eurót költött az EU a török menekültekre. http://index.hu/kulfold/eurologus/2017/01/13/tamogatassal_tartja_vissza_a_migraciot_az_eu/ (Letöltés dátuma: 2017. március 22.)

[6] Euronews (2017): Merkel lenácizása: befejezik németországi kampányukat a török politikusok. http://hu.euronews.com/2017/03/21/merkel-lenacizasa-befejezik-nemetorszagi-kampanyukat-a-torok-politikusok (Letöltés dátuma: 2017. március 22.)

[7] Netjogtár (2006): 2006. évi CI. törvény az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény kihirdetéséről. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0600101.TV (Letöltés dátuma: 2017. március 22.)

[8] Gazdag, 2012.

[9] Dr. Haig Zsolt: Az információs társadalom információbiztonsága. Bolyai Szemle, 2008/4. szám pp. 167-180. http://uni-nke.hu/downloads/bsz/bszemle2008/4/12_Haig_Zsolt.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 22.)

[10] Haig Zsolt – Kovács László: Fenyegetések a cybertérből. Nemzet és Biztonság, 2008/5. szám p. 61-69. http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/haig_zsolt__kovacs_laszlo-fenyegetesek_a_cyberterb__l.pdf (Letöltés dátuma: 2017. január 17.)

Új típusú háborúk

A katonai szektorban jelentkező kihívások egyrészt a területük meghatározottságával elégedetlen államok részéről tapasztalható. Példaként említhető az 1990-es években zajló délszláv válság vagy a Krím-félsziget Oroszország részéről történő annektálása 2014-ben. Nagy általánosságban elmondható, hogy ezek a konfliktusok az államhatárokon belül vagy a szomszédos államokban zajlanak, de nemzetközi hatásuk is jelentős. Az ezredforduló illetve az azt követő időszakban zajló fegyveres beavatkozások – Koszovó 1999, Irak 2003, Libanon 2006 stb. – újszerű megközelítése révén alakult ki az Egyesült Államok által körvonalazott új típusú háború fogalma. Az új típusú háborúk koncepcióját, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után George W. Bush által meghonosított „megelőző háború”[1], és az 1990-s évek békefenntartásra összpontosító „válságreagáló háború”[2] kategóriák fedik le.

A hidegháború befejezését követően a biztonságot fenyegető tényezők aszimmetriája jelent meg a katonai szektorban is, mely  fogalom először az 1990-es években bukkant el, majd a szeptember 11-i terrortámadásokat követően terjedt el a nemzetközi közösségben[3]. A DARPA (Defense Advanced Research Project Agency - az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege) definíciója szerint a legnagyobb aszimmetrikus fenyegetést – az USA-ra nézve – a terrorizmus jelenti, melyet nehezen azonosítható, lazán szerveződött, homályos hálózattal rendelkező csoportok alkotnak[4]. Ezek a kihívások általában nem tekinthetők hagyományosnak és különösebben költségigényesnek sem, a szembenálló felet pedig felkészületlenül és váratlanul éri a támadás. Az aszimmetrikus hadviselés keretében a támadó fél rajtaütésszerű, gerilla és partizán ismertetőjegyeket felvonultató támadásokat hajt végre, idetartoznak az öngyilkos merényletek vagy a különböző bombatámadások. Egyes nézőpontok szerint az aszimmetrikus hadviselés egyik legfőbb ismérve, hogy nem államok között valósul meg[5].

Tömegpusztító fegyverek

A bipoláris világrend nukleáris fegyverkezési versenye nem szűnt meg a hidegháború befejeztével, csak átalakult. A destabilizált államok kiváló helyszínként funkcionálnak a terrorista és egyéb szervezett bűnözői csoportok által birtokolt tömegpusztító fegyverek elrejtése céljából. Ezekben az esetekben – nem állami szintű csoportokról lévén szó – nem beszélhetünk nukleáris fegyverekről, ugyanis az általuk birtokolt eszközök főként biológiai vagy vegyi fegyverekre korlátozódnak. Az előállításukhoz szükséges technika és alapanyagok a kettős felhasználású termékekhez tartoznak, amely definíciója a Tanács 428/2009/EK rendelete szerint a következő: „azok a termékek, beleértve a szoftvert és a technológiát is, amelyek polgári és katonai célokra egyaránt felhasználhatók, e fogalom továbbá magában foglalja azokat a termékeket is, amelyek egyaránt felhasználhatók nem robbantási célokra és nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanószerkezetek előállításához történő, bármilyen formájú hozzájárulás céljára” [6].

A Szovjetunió utódállamai kritikus területnek számítanak ebből a szempontból, mivel az előző rendszer tulajdonképpen ott „felejtette” a különböző nukleáris fegyvereket, eszközöket, így a világ legnagyobb nukleáris feketepiacaként tartják számon e térséget. A nukleáris fegyverekre vonatkozó nemzetközi szabályozások keretein belül kijelölt szervek igyekeznek figyelemmel kísérni az egyes államok ilyen típusú törekvéseit. A tömegpusztító fegyverek kapcsán viszont nehézséget okoz a kettős felhasználású alkotórészek nyomon követése, így jelentős kihívást állít a biztonsági szakemberek elé ezek számának meghatározása.

[1] A 2001. szeptember 11-i terrortámadások és az azt követő, a nyugati országokat ért aszimmetrikus támadásokra adott válasz, mely a veszélyforrás kiiktatására és a fenyegetés megelőzésére irányul. (Forrás: Gazdag, 2012)

[2] A válságreagálás történhet fegyveres illetve nem fegyveres műveletek keretében. Az 1990-es évek kapcsán számunkra lényegesebb a nem fegyveres műveletek csoportja, mint például a békefenntartás, békeépítés, béketeremtés. (Forrás: Farkas Tibor: Válságkezelés, válságreagáló műveletek. Hadtudományi Szemle, 2008/1. szám. pp. 1-6. http://epa.oszk.hu/02400/02463/00001/pdf/EPA02463_hadtudomanyi_szemle_2008_1_001-006.pdf Letöltés dátuma: 2017. március 21.)

[3] Gazdag, 2012.

[4] Asymmetric Threat (é.n.): Glossary. https://asymmetricthreat.net/glossary.shtml (Letöltés dátuma: 2017. március 14.

[5] Resperger István: A biztonsági környezet, az aszimmetrikus hadviselés és a terrorizmus jellemzői. Hadtudományi Szemle, 2016/3. szám. pp. 115-181. http://uni-nke.hu/downloads/kutatas/folyoiratok/hadtudomanyi_szemle/szamok/2016/2016_3/16_3_bp_resperger.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 14.) 

[6] EUR-Lex (2009): Az Európai Tanács 428/2009/EK Rendelete (2009. május 5.) a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról. 2. cikk, 1. pont. http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2009:134:0001:0269:HU:PDF (Letöltés dátuma: 2017. március 14.)

A nemzetközi rendszer bipolaritásának végével az államközi, fegyveres konfliktusok számának egyértelmű csökkenésének lehettünk tanúi. Az államok közötti interdependencia a globalizáció hatására jelentősen megerősödött. A nemzetköziesedés számos pozitív hatása mellett megjelentek ennek negatív tulajdonságai is. Amíg az 1990-es évek előtt az előző rendszer a tömbök szövetségeinek fenntartásában volt érdekelt, addig az új világrend egyik fontos változásaként az országok egymásrautaltságának fokozódó tendenciája figyelhető meg[1]. Ebben a megváltozott globális környezetben jelentkeznek az alábbi, fontosabb biztonságpolitikai kihívások, melyek egy része korábban is szerepelt a nemzetközi biztonságpolitika agendáján, de ezek mellett megjelentek új típusú fenyegetések is.

[1] Gazdag Ferenc (2012): A biztonságpolitikai kihívások természetéről http://www.grotius.hu/doc/pub/CEKOFW/2012_35_gazdag_a_biztonsagpolitikai_kihivasok_termeszeterol.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 13.)

A jaltai világrend az 1980-as évek végén rendkívüli gyorsasággal látszott darabjaira hullani. Számos különböző álláspont létezik arra vonatkozóan, hogy ez mennyire váratlanul következett be, és pontosan mikor is kezdődött el pontosan a hanyatlás. Egyes vélemények szerint ez egy előre nem látható folyamat volt, annak váratlan és gyors lezajlása miatt is. A két szuperhatalom megszűnt a világ két meghatározó erejének lenni, habár az Egyesült Államoknak sikerült részben megőrizni a hegemóniáját napjaink multilaterális rendszerében is, de mellette az 1990-es években fokozatosan jelentek meg rendkívüli fejlődést mutató gazdaságok, mint például az ázsiai tigrisekként vagy kis tigrisekként fémjelzett Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan és Hongkong[1]. Ennek is köszönhető, hogy ettől az időszaktól kezdve nem beszélhetünk egyértelműen az USA-ról, mint a nyugati világ egyetlen vezető hatalmáról, annak ellenére, hogy az erőfölényét még mindig megőrizte a többi versenytársához képest. Katonai szempontból viszont továbbra is egyértelmű az USA globális elsőbbsége, ezt a státuszt napjainkban sem veszélyezteti egyetlen állam sem.

A Szovjetunió, mint a világ keleti ellenpólusa, 1991.december 31-én végleg megszűnt létezni, vezető szerepét egyelőre nem töltötte be egyik utódállam vagy volt szövetséges ország sem. Egyértelműen vesztesként szerepel a Szovjetunió a XX. század történelmében, a Varsói Szerződés megszűnése után – a NATO mellett – nem pótolta egyéb szerveződés a keletkezett űrt a katonai szövetségek terén. Szintén nehéz helyzetbe kerültek a kelet-közép-európai országok is, melyek többségének a több évtizedes szocialista berendezkedés és szovjet elnyomás után az euro-atlanti integráció jelentette az egyetlen kiutat[2]. A bipoláris világrend megszűnésével az előbb felsorolt szuperhatalmak megváltozott nemzetközi státuszán kívül számos egyéb biztonságpolitikai kihívással is szembesülnie kellet a világ társadalmainak.

[1] Sarel, Micheal: Growth in East Asia. What We Can and What We Cannot Infer. Washnington D.C., International Monetary Fund, 1996. https://www.imf.org/external/pubs/ft/issues1/issue1.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 13.)

[2] Rada, 2007.

A szektorális biztonságfelfogás gondolatmenetén tovább haladva nem mehetünk el szó nélkül a szintén a „koppenhágai iskolához” tartozó biztonságiasítás elmélete mellett. Ole Wæver, a Koppenhágai Egyetem Politikatudományi Intézetének nemzetközi kapcsolatok professzorának nevéhez fűződik az elmélet megalkotása, mely szerint „a biztonságiasítás az a lépés, amely a politikát a bevett játékszabályokon kívülre viszi, és a kérdést vagy speciális politikai keretek közé, vagy a politika fölé helyezi.”[1] Egy adott kérdés különböző kategóriákban jelenhet meg a nagy nyilvánosság előtt: egyrészt teljesen politikamentes kontextusban, amely nem kap nagyobb nyilvánosságot, mivel az állam nem foglalkozik a megjelölt problémával. Amint egy felmerült kérdést felkarol a politika, közügyként beszélnek róla és rendszeres viták részévé válik, abban az esetben már átpolitizálásról beszélhetünk. Ennek a kirívó változata a biztonságiasítás, amely egyik kulcseleme a létfenyegetettség bekövetkezése. Ez önmagában nem legitimálja magát a biztonságiasítást, ehhez szükséges még, hogy a politikai elit e létfenyegetettség kialakulásával jogot formáljon magának a rendkívüli intézkedések meghozatalára. Fontos eleme a folyamatnak még a létfenyegetettség igazolása és a lakosság támogatásának széleskörű megnyerése.

Ahogy az előző fejezet végén már utaltam rá, a létfenyegetettség általános megnevezése nem egyszerű feladat, mivel az mást jelent a különböző biztonsági szektorokban. A katonai szektorban egyértelműen a háború, a fegyveres konfliktus testesíti meg a létfenyegetést, míg ugyanez a politikai szektorban a már korábban is említett állami szuverenitás veszélyeztetettségeként jelenik meg. A gazdasági szektorban a nemzetgazdaságot érintő veszélyek, mint például egy gazdasági válság kialakulása kapcsán beszélhetünk a létet alapjaiban fenyegető kihívásról, de a korábban felvázolt energiabiztonság kérdésköre is idesorolható. A környezeti szektorban az éghajlatváltozás illetve az ez által okozott negatív folyamatok egyértelműen biztonságiasítható elemként szerepelhetnek a politikai agendán, legyen szó az élelmezésbiztonságról vagy az ivóvízhiányról. A társadalmi szektorban kitűnő példa a jelenleg is zajló menekültválság okozta kihívás, a kérdést több európai kormány is a biztonságiasítás szintjére emelte[2].

A biztonságiasítás az átpolitizálás következő fokozata, azonban lényeges különbségek állnak a két fogalom között. Az átpolitizált kérdések általában nyitottak, fennáll a választás lehetősége, ezzel szemben a biztonságiasított probléma akut jellegű, azonnali döntést igényel, mellőzve mindenféle hosszúra nyúló politika játszmát[3]. Amennyiben egy téma már nem mentes többé a politikától, átpolitizált kérdésként hivatkozhatunk rá, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy a probléma biztonságiasítva lett, mivel ehhez az kell, hogy ez széles körben elfogadottá váljon. Az átpolitizálás illetve a biztonságiasítás nem feltétlenül államhoz kötött cselekvés, de gyakran találkozunk olyan esetekkel is, amikor egy adott ország politizál át vallást (Szaúd-Arábia) vagy biztonságiasít kultúrát (Irán)[4].

Nagy felelősséggel jár egy kérdés biztonságiasítása, mivel egy ilyen helyzetben ez elsőbbséget érez a többi problémával szemben, holott nem feltétlenül van szó tényleges létfenyegetésről, sokszor csak egy politikai elit próbál tőkét kovácsolni az adott kérdésből, legitimálva olyan eszközöket, melyek e biztonságiasítási folyamat hiányában vélhetően tömeges felháborodást okoznának. Az én álláspontom szerint szükség van a biztonság fogalmának kiszélesítő folyamatára, az nem szűkíthető le csupán a katonai szektorra. Mindemellett fennáll a veszélye a fogalom olyan mértékű kiterjesztésére, amely veszélybe sodorja annak tényleges jelentését, továbbá egy kérdés biztonságiasítása veszélyes eszközként is szolgálhat a hatalom kezében. Fontos lenne kijelölni, hol is húzódik az a határ, ahol még nem beszélhetünk a biztonságot fenyegető tényezőről, és nem szükséges erőforrásokat bevetni annak kezelésére.

[1] Tálas, 2006., p. 79.

[2] Dudás Attila (2011): Biztonságiasítás – Securitisation. http://old.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1039&title=biztonsagiasitas-securitisation (Letöltés dátuma: 2017. március 12.)

[3] Tálas, 2006.

[4] Tálas, 2006