A biztonság szavunk a latin sine cura, azaz gond nélkül kifejezésből származik[1], tehát egy olyan állapot leírására törekszik, amely valaminek a hiányát fejezi ki, jelen esetben a gond, veszély, baj hiányát. Kezdetben a biztonság a természeti csapások hiányát jelölte, később ez már főként a fegyveres erők és támadásaik méretével került párhuzamba. A nemzetközi köztudat agendájára a XX. század történelmi eseményei kapcsán került fel, ekkor indult el a biztonság kérdéskörének elméleti feltárása. Többféle megközelítés látott napvilágot a témával foglalkozó elméleti tudósok munkája által. Ian Bellamy a háborúk mentességét kapcsolja össze a fogalommal, míg Giacamo Luciani olasz szakértő az agresszió határon túlról érkező elhárításában véli felfedezni a biztonság tartalmi meghatározását. A klasszikus realista iskola képviselője, Hans Morgenthau viszont az államérdeket a hatalom növelésével azonosítja, szemben a liberális nézőponttal, mely az állam helyett az egyénre helyezi a hangsúlyt és a konfliktus eredetét az államhatáron belül keresi, többek között a rosszul funkcionáló politikai intézményrendszerben. Később e két szembenálló nézet álláspontjainak közelítésére tettek kísérletet a neorealista és a neoliberális csoportok képviselői. A teljes egyetértés így sem született meg, előbbiek a konfliktusok okaira élezték ki vizsgálataikat, míg az utóbbiak az államok közötti kooperáció lehetőségeiben látták a megoldás kulcsát[2].

Lényeges változást hozott a több mint négy évtizeden keresztül fennálló bipoláris világrend összeomlása, hiszen alapjaiban változott meg a hidegháború alatt fennálló nemzetközi kapcsolatok rendszere. A nemzetállamok korábbi egyeduralmát olyan, a nemzetközi kapcsolatok teljes jogú aktoraivá váló szereplők törték meg, mint a nem kormányzati szervezetek, a transznacionális vállalatok vagy a nemzetközi szervezetek. A globalizációs folyamat radikális kiteljesedésének és annak nemzethatárokat eltörlő hatásának következtében gyakorlatilag nem létezett többé a kizárólagos szomszéd kifejezés, mivel a problémák közelebb kerültek mindenkihez. Szükségessé vált a biztonság fogalmának kiszélesítése, amely azonban már a bipoláris rend megszűnése előtt megindult. Meghatározó műnek tekinthető Barry Buzan 1983-ban megjelent könyve, a People, States and Fear, amelyben kifejtésre került már a biztonság szektorális elmélete. Bátran kijelenthető, hogy a korábbi időszak biztonságpolitikai meghatározásai a biztonság fogalmát leginkább a katonai dimenzió területére összpontosították, ez azonban nem működött tovább a hidegháború befejezését követően. Buzan öt különböző biztonsági szektort különít el, melyek mindegyike más és más kihívással szembesül az 1990-es évektől létrejövő új világrendben[3]:

1. 1. táblázat - A biztonsági szektorok és kihívásaik

Forrás: Rada (2007) alapján saját szerkesztés

A fenti táblázat alapján láthatjuk az egyes biztonsági szektorok jellemzőit és az ott tapasztalható kihívásokat, melyek alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy az állam továbbra is kulcsszerepet tölt be a biztonság garantálásában. A lényeges különbséget abban a jelenségben vélem felfedezni, hogy annak biztosítása már nem csupán a fegyveres erőkkel való fellépésben testesül meg. A környezeti szektorban jelentkező fenyegetések ellen nem sokra fog menni egy adott ország vezetője a hadseregének bevetésével. Igaz, erre is lehet példát találni, Bolíviában ugyanis már katonákkal védik a víztartályokat, olyannyira általános vízhiány tapasztalható az ország éghajlatának változása miatt[4]. Ez egy ékes példája annak a jelenségnek, amely főként a bipoláris világrend megszűnése utáni időben látszik elterjedni szerte a világban. Számos fegyveres konfliktus dúl jelen pillanatban is a világ több részén, azonban a katonai erő felhasználása sok esetben a békefenntartásra és egyéb, humanitárius okból történő beavatkozásokra korlátozódik.

A politikai szektor alapvetően az állam működőképes politikai intézményrendszerére, szuverenitásának megőrzésére vetíti ki a biztonság alapjainak felállítását. A katonai szerepvállalás e szektor tekintetében már nem kap hangsúlyos szerepet, de annak bevetése elméletben mindvégig jelen van a foganatosítható intézkedések eszköztárában. A Szovjetunió 1991-es felbomlása és az azzal egy időben zajló, viszonylag békésnek mondható közép-kelet-európai rendszerváltozások többnyire fegyveres beavatkozások nélkül mentek végbe. Az 1990-es évek balkáni konfliktusai azonban ismét ellenpéldát szolgáltatnak a szuverenitás katonai támadás nélküli megvédésére. A Koszovóban vagy Bosznia-Hercegovinában zajló véres harcok során a nyugati világ komoly dilemma elé került. Választhattak a szuverenitás megsértését okozó katonai beavatkozás lehetőségét vagy az államok önrendelkezésének jogát meghagyva a be nem avatkozás mellett történő elköteleződést, melyek közül végül az előbbi megoldásra került sor[5].

A fenti példák felsorolásával elsősorban a katonai erő egyes szektorokban történő visszaszorulását kívántam érzékeltetni, mely jelenség főként a kétpólusú világrend megszűnésével vált meghatározóvá. Továbbá elmondható még az 1. táblázatban leírtak tükrében, hogy a fenyegetés és az azok ellen irányuló védelmi mechanizmusok eltérően jelennek meg az egyes biztonsági szektorok vonatkozásában[6].

Az elmúlt évtizedek felgyorsult technológiai és informatikai fejlődése hatást gyakorolt az előzőekben felvázolt biztonsági szektorok elméletére is. A rohamosan fejlődő információs technológia a nemzetközi kapcsolatok tudományára is rányomta a bélyegét, és maga után hozta a meglévő öt biztonsági szektor mellett egy újabb, az információs biztonság szektorának kialakulását. Az információbiztonság szektora azonban nem tekinthető különálló biztonsági dimenziónak, sokkal inkább a meglévő szektorokat körülvevő és azokkal kölcsönhatásban lévő területként definiálható. A politikai szektor és az információbiztonság találkozásának lehettünk tanúi a kiberbiztonság kronológiájában mérföldkőnek számító 2007-es észtországi eseményeknél is, melyről a későbbiekben részletesen is beszámolok[7]. A szektorelméletben is megjelenő biztonságiasítás folyamata[8] az információbiztonság esetében több szakaszon is áteshet: egyrészt az átpolitizált fogalomból biztonságiasított tényező lehet, másrészt politikai tényezőből technikai jelleget ölthet speciális helyzetéből adódóan. Az információbiztonság multidiszciplináris jellemzőkkel bír, mondhatni a különböző tudományágak – politika, információs technológia, kommunikáció, antropológia stb. – keresztmetszetében helyezkedik el, ezáltal megköveteli az együttműködést a nemzetközi kapcsolatok tudományával foglalkozó és a számítógépes technológiákban jártas szakemberek között[9].

[1] Gazdag Ferenc– Tálas Péter: A biztonság fogalmának határairól. Nemzet és Biztonság. 2008/1. szám. pp. 3-9. http://www.nemzetesbiztonsag.hu/cikkek/gazdag_ferenc__talas_peter-a_biztonsag_fogalmanak_hatarairol.pdf (Letöltés dátuma: 2017. február 26.)

[2] Nagy Milada: Az Európai Unió és a Kelet-Mediterráneum. Kihívások és válaszok. Budapest, Aposztróf Kiadó, 2015.

[3] Rada Péter (szerk.): Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban. Budapest, Grotius Könyvtár I. kötet, 2007. http://www.grotius.hu/cikk/Grotius_konyvtar_1_szam_Uj_vilagrend.pdf (Letöltés dátuma: 2017. február 26.)

[4] Kaufman, Leslie (2017): La Paz adapts to a world without water. http://www.popsci.com/la-paz-without-water (Letöltés dátuma: 2017. február 26.)

[5] Gazdag – Tálas, 2008

[6] Tálas Péter (szerk.): Nemzetközi biztonsági tanulmányok. Budapest, Zrínyi Kiadó, 2006.

[7] Haig Zsolt: Információ – Társadalom – Biztonság. Budapest, NKE Szolgáltató Kft., 2015.

[8] A fogalom az I.2. alfejezetben kerül részletesen kifejtésre.

[9] Hansen, Lene - Nissenbaum, Helen (2009): Digital Disaster, Cyber Security, and the Copenhagen School. International Studies Quarterly. 2009, pp.1155-1175. https://www.nyu.edu/projects/nissenbaum/papers/digital%20disaster.pdf (Letöltés dátuma: 2017. március 23.)  

A XXI. század társadalmának működését nagyban befolyásolja az információs technológia rohamos fejlődése, mely az élet számos területén pozitívan fejti ki hatását, de egyben kihívások sorozatát is jelenti. A földrajzi térben jelentkező veszélyek mellett már egyre inkább számolni kell a folytonos változásban lévő kibertér biztonságpolitikai kihívásaival is. A kibertérben zajló folyamatos változások gyors és hatékony követelnek meg állami és nemzetközi szinten egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy legtöbbünk már találkozott a kiberbiztonság kifejezéssel, azonban fontosnak tartom, hogy mindenekelőtt a biztonság elméleti hátterének tisztázására kerüljön sor. A bipoláris világrend felbomlását követő évtizedek főbb biztonságpolitikai változásainak áttekintése által kirajzolódik majd az is, hogy a biztonságról alkotott képünk miként változott meg ezeknek az eseményeknek a hatására. Az elméleti háttér bemutatása során olyan világhírű és a témában rendkívül jártas szakemberek munkáit hívom segítségül, mint Barry Buzan vagy Ole Wæver, de rajtuk kívül nagyban támaszkodom az igencsak bőségesnek mondható hazai szakirodalomra is, mint például Gazdag Ferenc biztonságpolitikai szakértő, Kovács László és Haig Zsolt ezredesek és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak tanulmányaira.

Bejegyzéseim fő kérdése mégsem kizárólag csak a kibertér és veszélyeinek általános bemutatására fókuszál. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk által 2004 óta hazánk egy olyan integráció része, amelynek szabályozásait nem kerülheti el, legyen szó a jogharmonizációs folyamatokról vagy kötelességeink elmulasztásából fakadó szankciókról. A kibertér kihívásait szupranacionális szintről fogom levezetni egészen hazánk e téren tett intézkedéseinek bemutatásáig. Akármennyire is az Európai Unió és Magyarország, illetve a közép-kelet-európai régió kiberbiztonsági törekvéseire koncentrál majd az írásom, a téma elképzelhetetlen olyan kitekintések nélkül, amelyek az Amerikai Egyesült Államok helyzetére vagy Oroszország tevékenységére irányulnak. A kibertámadások típus szerinti osztályozásának bemutatását követően a támadások során alkalmazott eszközök listáját veszem számba. Fontosnak tartom a téma közérthető módon való feldolgozását, ezért igyekszem a szakirodalmat olyan formában átadni, hogy az – hozzám hasonlóan – az informatika világáról alapismeretekkel rendelkező személy számára is érthetőnek és hasznosnak bizonyuljon.

Mindezek mellett több kérdés is folyamatában végigkíséri a blogom bejgyzéseit, amelyekre megpróbálok választ találni. Mennyire változott meg a „hagyományos” biztonságról és az azokat veszélyeztető tényezőkről a felfogásunk az elmúlt bő két és fél évtizedben? A másik fontos kérdés pedig arra irányul, hogy a kibertérben észlelt fenyegetések valóban akkora veszélyt jelentenek-e, mint a valós környezetben tapasztaltak, és ha igen, a főbb állami és nemzetközi szereplők megteszik-e a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy megteremtsék a biztonságot ugyanúgy, ahogy azt próbálják megtenni a kibertéren kívül is. Ennek megismerése érdekében végighaladok az Európai Unió és a több mint hatvan éve megkerülhetetlen nemzetközi szereplő, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) kiberbiztonság kapcsán tett intézkedésein, számba véve a jelentősebb támadásokat időrendi sorrendben. Hazánk és a szomszédos országok kiberbiztonsági helyzetének vizsgálatával tekintem át a régió kibervédelem terén eszközölt intézkedéseit. Fontos, hogy mindezek mellett megismerjük az intézményrendszert is, amely a keretét adja a kibervédelem szabályozásának.
A fentebb felsoroltak mellett igyekszem reflektálni a közelmúlt legfontosabb eseményeire is, amely rendkívül izgalmas vállalkozásnak tűnik, figyelembe véve, hogy egy állandó változásban lévő témáról van szó. Őszintén bízom benne, hogy sikerül elérnem a kiberbiztonságnak, mint a nemzetközi kapcsolatok egyik megkerülhetetlen tényezőjének alaposabb megismertetését.