2021. március 22. 15:08 - hatenemakkorki

III.2. A NATO és a kiberbiztonság

III.2.1. Az első konfrontáció – Koszovó

xf4sipj.png

A NATO, mint az észak-atlanti integráció biztonságáért és védelméért felelős szervezetnek a nem hagyományos biztonsági kihívásokra is elsők között kell reagálnia, mely a kibertérben jelentkező aszimmetrikus fenyegetések megjelenésével meg is történt a szervezet részéről. Az 1990-es években a délszláv háború az új világrend pacifista ideológiáját árnyalta, mivel ott szó sem volt lokális konfliktusról onnantól kezdve, hogy a nyugati hatalmak rászánták magukat a beavatkozásra. A harcok még az új évezred közeledtével sem csillapodtak, akkor azonban a konfliktus áthelyeződött a mai napig instabil helyzetű Koszovó területére. 1999 márciusára olyannyira elfajult a helyzet, hogy a NATO kénytelen volt beavatkozni a harcokba, holott nem rendelkezett az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával[1]. A katonai beavatkozásra válaszul szerb, majd később orosz és kínai hackerek csoportja indított ellenlépéseket a NATO számítógépes hálózatai ellen, többnyire DDoS támadásokkal terhelve túl a hálózatokat, ezzel együtt propagandaüzeneteket helyeztek el a NATO honlapján. Ez volt az a konfliktus, mely során a védelmi szervezet első alkalommal nézett szembe a virtuális térben megjelenő fenyegetéssel, ami megadta a kezdő lökést az új biztonsági rizikófaktor elleni mechanizmusok kiépítésére.

 

[1] Hasonló helyzettel találkozunk a 2003-as iraki háború megkezdésénél, mikor George W. Bush szintén az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának engedélye nélkül indított inváziót Irakban. A BT határozat a beavatkozás után született meg. (Forrás: Dunay Pál: Az iraki háború és a nemzetközi jog: a kezdettől a végig. Külügyi Szemle, 2007/2. szám. pp. 222-235. http://kki.gov.hu/download/5/bb/b0000/Kulugyi_Szemle_2007_02_Az_iraki_h%C3%A1bor%C3%BA_%C3%A9s_a_nemz_.pdf Letöltés dátuma: 2017. április 9.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://saftyfirst.blog.hu/api/trackback/id/tr2816473960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása